bemutatkozás
Molnár Gábornak hívnak. Hat éve foglalkozom weboldal készítéssel. Előtte kiadványok grafikai tervezése és nyomdai formakészítése volt a munkám a budapesti Civertan Grafikai Stúdióban. Az eltelt évek során száznál is több különböző honlapot készítettem.
Eredeti szakmámat tekintve nyomdász vagyok. Első munkahelyem a Szikra Lapnyomda volt még 1989-ben. Azóta dolgoztam néhány főt foglalkoztató kis nyomdában és könyvkiadóban is. Az ezredfordulón, elsők közt csatlakoztam a Civertan Stúdió csapatához, négy évig mint nyomdai grafikus és formakészítő dolgoztam.
Az első felkérést weblap készítésre, egy céges arculatterv kapcsán kaptuk. A megrendésben szerepelt a cég internetes megjelenésének megtervezése is. A grafikai tervezés után kérték, hogy készítsük is el a honlapot. Igent mondtuk. Beszereztem a szükséges irodalmat, megtanultam amit kellett és elkészült az első weboldal.
Az első internetes munkát gyorsan követte a többi. Kezdetben statikus honlapokat készítettük. Ahogy szaporodtak a weboldalak, a kezelésük, frissítésük egyre nehézkesebbé vált. Ezért úgy döntöttünk, hogy dinamikus honlapokat fogunk készíteni.
Úgy gondoltam, hogy egy olyan tartalom szerkesztői rendszert kell ajánlanunk, mellyel megrendelőink is elboldogulnak mindenféle webszerkesztői tudás nélkül. Kifejlesztettem egy könnyen kezelhető, egyszerű alapokra helyezett web menedzsment rendszert. A mai napig is ezt a rendszert használjuk. Természetesen az első verzióhoz képest a programunk többször átalakult, fejlődőt. Bekerültek például olyan modulok, mint a fórum, a szűkíthető találati listával rendelkező kulcsszavas kereső, a címke rendszer, RSS hírcsatornák, hírlevél funkció, cikk ajánlási lehetőség, nyomtatható verzió és végül egy egyszerű e-bolt is köthető az oldalhoz.
Minden oldal egyedi grafikával készül. Számomra fontos, hogy
a weboldalak ne csak praktikusak hanem szépek is legyenek.
Az oldalakat általában - egy bizonyos fokig - kötött szerkezetre készítjük. Ezt a szerkezetet a web ergonómiai szabályoknak megfelelően terveztük meg, ezért nyugodt szívvel ajánljuk Önnek, akár "kicsi" céges oldalt, akár nagyobb lélegzetű portált szeretne.
Ha ez a kis bemutakozás felkeltette érdeklődését kérem,
tekintse meg a portfólió menüpont alatt eddig munkáimat.
Elérhetőségünket a kapcsolat menüben találja.
Üdvözlettel: Molnár Gábor
Ajánlja a cikket ismerősének |
Nyomtatható verzió |
Cikk tetejére